All premium Magento themes at magentothemesworld.com!

Fordítások:

 

Versfordítás:

Friedrich Nietzsche: Csak őrült! Csak költő!
(Nur Narr! Nur Dichter!) 

A lehűlt levegőn,
mikor a harmat vigasza
a földre lepereg,
látatlanul s hallatlanul
-- hisz könnyű lépteken jár

a vigasz-harmat, mint minden vigasztaló --
emlékszel, emlékszel-e forró szív,
hajdan hogy szomjaztál,
égi könnyekre és harmatcseppekre,
perzselten és fáradtan szomjaztál,
egykor a szikkadt ösvényeken
ahogy az esti Nap bősz tekintete,
vakítón, izzón, kárörvendőn
fekete fákon át kergetett?

„Az igazság szabadítója -- te? gúnyoltak --
nem! Csak költő!
csupán állat, ravasz, mohó, osonó,
kinek hazudnia kell:
kinek tudva, akarva hazudnia kell:
zsákmányra sóváran,
tarka hazugság-gubóban

maga is lárvaként,
maga is zsákmányként --

Ez
-- az igazság szabadítója?...
Csak őrült! Csak költő!
Csak tarka-barkán beszél,
őrült-álcákból tarkát ordítoz,
hazug szó-hidakon mászkál,
hazugság-szivárványokon,
hamis egek között,
hamis földek között,
körben csúszva, kúszva --

csak
őrült! csak költő!

Ez -- az igazság szabadítója?

Nem csöndben, lapulva, hidegen,
istenszoborrá merevedve,

nem templom előtt díszelegve,
Isten kapuőreként:
nem! Eme erényszobrok ellenségeként,
otthonosabban a vadonban,
mintsem a templomokban,
akár a macska, tele furfanggal
minden ablakon beugorva,
huss! minden véletlent megszagolva,
minden őserdőben szimatolva,

úgy te is az őserdőkben,
tarka, foltos ragadozók között
vétkes-egészségben
tarkán és szépen száguldtál,
sóvár ajkakkal,
boldogan, gúnyosan, pokolian, vérszomjasan
rabolva, osonva, hazudva száguldtál...

Vagy mint a sas, ki hosszan,
hosszan, mereven a szakadékba néz,

önmaga
szakadékába...
-- ó, hogy ott lent
odalent, odabent,
egyre mélyebb mélységben nyüzsögnek! --

Aztán pedig,
hirtelen, egyenes röptével,
feszes szárnyakkal
lecsap a
bárányokra,
meredeken lefelé, hevesen, éhesen,
bárányra sóváran,
bárány-lélekre haragvón,
haragos haragvón mindenre ami
erényes, puha-gyapjas, juhszerű, juheszű,
s tele van juhtej-jóakarattal.

Ily sasszerű, párducszerű hát
a költő minden vágya,
ilyenek a te vágyaid ezer lárva közt,

te őrült! te költő!...

Ki az embert éppúgy istennek,
mint juhnak tekintetted--,
az istent szétzúztad az emberben,

szintúgy a juhot az emberben

és szaggatván nevettél --

Ez, ez a te boldogságod,
a párduc és a sas boldogsága,
a költő és az őrült boldogsága!”

A lehűlt levegőn,
midőn a hold sarlója

zöldell a vörösen izzó égen
és irigyen oson,
-- a nappalt gyűlölve,
minden lépéssel titokban
rózsa-függőágyakat vagdosva,
míg lezuhannak,
az éj mélyébe sápadtan zuhannak:

így zuhantam ki én is egykor
igazság-tébolyomból,
nappali vágyaimból,
a nappaltól fáradtan, a fénytől betegen,
-- zuhantam lefelé, estfelé, árnyfelé,
Egyetlen Igazságtól
égetten és szomjazva:
-- emlékszel még, emlékszel-e forró szív,
hogyan szomjaztál ott? --

Hogy elűzettem
minden igazságtól!
Csak őrült! Csak költő!...

 
Könyvfordítások:

 
Teljességgel normális jelenség az, hogy a történelem nagy, úttörő, új kultúrákat előkészítő alakjainak jelentőségét eltorzítják és félreismerik. Ilyen nagy úttörő és próféta Friedrich Nietzsche is, aki az emberi érzés és megismerés egészen új világába, eddig sohasem sejtett területeire, s egyáltalán egy egészen új világnézethez vezet el. Kolumbuszhoz hasonlóan kormányoz ő, az új világ sejtelmét a szellemében hordozva, ismeretlen tengereken át, sőt egy teljesen parttalannak tűnő óceánon át. Nem csoda, hogy a hajóstársakat, akik a vezetőjük merész, Nappal dacoló pillantását nélkülözik, iszony és aggodalom tölti el az úton, ahol minden olyan szilárd talaj, minden olyan biztos, nyugodt kikötő, minden olyan kényelmes állomás hiányzik, ahová ők és apáik és ősapáik az ősi, dicső hagyományoknak megfelelően vitorlázni szoktak; ahol a megismerés és, ami még fontosabb, a morál, az „ősapaerkölcs” minden szilárd támaszpontja eltűnik, és ahol a végtelenbe sodródó hajósnak a gyilkosok szörnyűséges szavai harsognak a fülébe: semmi sem igaz, minden megengedett.
(Schmitt Jenő Henrik: Friedrich Nietzsche két világkorszak küszöbén. In: Nietzsche-tár, Veszprém 1996, 32. o.)

A teljes szöveget lásd a Schmitt-fordítás (Nietzsche-tár) linken.

 
Mit jelentenek az aszketikus eszmények? – A művészek esetében semmit, vagy túl sokat; a filozófusok és tudósok esetében a magas szellemiség legkedvezőbb előfeltételeinek ösztönös megérzését; nőknél legjobb esetben a szeretetreméltóság eggyel több csábító vonását, a szép hús egy kis morbidezza-ját, egy szemrevaló, teltidomú állat angyalszerűségét; a fiziológiailag szárnya- és kedveszegetteknél (a halandók zöménél) azt az igyekezetet, hogy e világhoz képest „túl jó”-nak képzeljék magukat, a kicsapongás szent formáját, a lassan ölő fájdalom és az unalom ellen vívott küzdelem fő eszközét; papoknál a tulajdonképpeni papi hitet, hatalmuk legfőbb instrumentumát s gyakorlásának „legfelsőbb” engedélyét; végül a szenteknél a téli álom ürügyét, a novissima gloriae cupido eszméjét, a Semmiben („Istenben”) való nyugalmukat, tébolyuk formáját. 
(Friedrich Nietzsche: A morál genealógiájához. Veszprém: Pannon Panteon, 1998, 49. o.)

A teljes szöveget lásd a Digitális könyveim menüpontban.


A lélek a maga odaadásával szétáramlik a külső munkákban.» «Kiment önnön alapjából s a külvilághoz akar igazodni.» «A léleknek azt a képet, amit észlel, szeretnie kell a jelenvalóságban.» A teremtmények képeit birtokolni nem a dolgok semleges megismerését jelenti – mint első látásra tűnhetne –, hanem a képekhez való tapadást és a teremtménytől való függést. A képek révén a lélek oly módon akarja megragadni a teremtményt, hogy sajátjává teszi azt; ám éppen ezáltal kerül függőségi viszonyba a teremtménnyel. Mindennek gyökere a «tulajdonságban» van (mármint az ember tulajdon-ságában, fn. Eigen-schaft), ami Eckhartnál az «én-kötődést», «a tulajdon énhez való kötődést» jelenti (lásd többek között DW 25, 26, 12). Amikor a lélek elhagyja az alapját, ahol nagyobb egységben van Istennel, mint önmagával, s amelyben nem saját magához, hanem Istenhez tartozik, akkor elzárja önmagát mint önmagához tapadó azonosságot önmagával és önmagában. A lélek emez önmaga elől való elzártsága a lélek tulajdon-sága, más szóval: az én. Ez a lélek hamis egysége. A lélek tulajdon-sága tehát arra a módra utal, ahogy önmagával azonos és ebben az azonosságban elzárt, ahogy a lélek önmagának tetszik és önmagához ragaszkodik.
(Shizuteru Ueda:
Isten lélekben való születése és az áttörés az Istenséghez. Eckhart Mester misztikus antropológiája valamint ennek összevetése a Zen-buddhizmus misztikájával. Budapest: Arcticus, 2004, 72. o.) 

 

Egyéb fordítások:

Lásd még a linkeket a baloldalon. 


Norbert Elias: Megjegyzések a pletykáról  (Google dokumentum formában)


Sri Aurobindo: Kelet és Nyugat
. Letölthető itt:  Aurobindo.pdf  

Jiddu Krishnamurti: Önérdek, félelem, erőszak. Letölthető itt: Krishnamurti.pdf

Gampopa: A Megszabadulás Ékköve (Google dokumentum formában)

Carl Gustav Jung: Az analitikus pszichológia és a költői műalkotás kapcsolatáról (Google dokumentum formában)

Sarvepalli Radhakrishnan: A társadalom betegsége (Google dokumentum formában)

Georg Simmel: A pénz filozófiája (Google dokumentum formában)  

Paul Virilio: Az utas lélekvándorlása (Google dokumentum formában)

Eberhard Grisebach: A kultúra étosza     Letölthető itt: Grisebach.pdf

Kerényi-levél      Letölthető itt:  Kerényi_levél.pdf